8. nap - Moher sziklái és a Burren

Hogyan is kezdjem a bejegyzést, hogy szalonképes maradjak, és egyetlen egyház se indítson ellenem pert istenkáromlásért? Hogy feldúltságom érthetőbb legyen, egy adalék: majdnem pontosan 5 éve, amikor Corkban voltam, nagyjából szép időm volt, 1 nap volt csak, hogy eléggé megáztam, de nagyon jó két hetet töltöttem Írországban. Mivel mindenki azt mondta, hogy a Ring of Kerry (Kerry megyében körbevezető, gyönyörű óceánparti út) egy 'must-see', úgyhogy szabad vasárnapomon befizettem egy buszos útra. Nem volt szép idő, de ahogy kapaszkodtunk felfelé a dombokra, egyre sűrűbb felhőkbe kerültünk. Végül a sofőr azt mondta, hogy a világ legszebb látképe tárulNA elénk, ha nem 3 méter lenne a látótávolság... Ennek ellenére élveztem azt az utat, így is sok szép dolgot láttam. De hogy a történelem megismételje önmagát?!
Szóval, mist vagy drizzle, ahogy tetszik (nekem ma semennyire nem tetszett), látótávolság 10, esetenként 12 méter. Azért menjünk sorjában.
Ennist elhagyva lágy ívű dombok közé értünk. Az úton 100-as tábla, indokolt, hiszen egy kisebb autó simán elfér egy sávban, megnéznék azonban két Ikarus-t egymás mellett. 100-zal, haha... Nálunk 40 lenne, ha nem 30. Azért megnéznék két, egymással szemben haladó autót ezen az úton 80-nal. :) Szerencsére a sofőrünk óvatos ürge volt, ahol lehetett, ment, de volt, hogy jópár percig követte lépésben a bicikliseket, mert záróvonal volt. Rövid idő elteltével elértünk Lahinch-ba, ami egy kis település. Érdekessége, hogy van egy kis strandja, ami most tele volt szörfössel. A levegő 17 fok, úgyhogy neoprén ruhában tolták. A víz viszont semmivel sem volt hidegebb, mint a levegő. Kaptunk fél órát, jót sétáltam először a parton, majd a központban. Az Atlanti-óceán fenséges, ilyen tengerzúgást még nem hallottam máshol. A többiek persze 5 perc után kávézni indultak - tisztelet a kivételnek, aki Ingrid és én voltunk. Csókoltatom azt, aki kitalálta a hordozható kávét, fél délelőtt ezt iszogatják, majd nem sokkal később megveszik a délutáni adagot. Addig se kelljen egyhelyben ülni. Gyűjtöttem néhány követ is, Höfi biztosan fog nekik örülni. Hacsak nem lesznek súlyproblémáim csomagoláskor.
Az idő elteltével megint buszba ültünk, és irány Moher sziklái. Balsejtelmeim beigazolódtak: alig távolodtunk el a partról és emelkedett az út kb 50 métert, belementünk a felhőbe, és jó darabig ki sem jöttünk belőle. :( (A dologhoz hozzátartozik, hogy Eduardo, a kurzus szervezője az első nap lelkünkre kötötte, hogy imádkozzunk minden este a vasárnapi szép időért. Úgy látszik, nem mindenki vette komolyan - vagy személyemmel van problémája a Történelem Urának...)
Moher szikláihoz tartozik egy látogatóközpont, buszunkból ide vettük az irányt. Igényesen összeállított galéria, és egy rövid, néhány perces, térhatásúnak nevezhető vetítés alkotta a bemutatót. Ezután nagy levegőt vettünk és kimentünk a sziklákhoz. Látótávolság a már említett kb 10 méter, sok turista (gondolom, mindenki busszal jött, egyénileg talán senki sem akkora bolond, hogy ilyen időben jöjjön ide). Minden második kezében kávéspohár, hehe. Végigjártam a sétányt, az egyetlen élményt a tenger morajlása jelentette. Na, ide még vissza kell jönni...
Elbúcsúztunk a szikláktól, és a ködben kóválygó emberektől, majd Északnak vettük az irányt. A tengerparti autóúton mentünk, többször lépésben haladva el 1-1 szembejövő busz mellett. Kisvártatva megálltunk egy gyönyörű helyen: a mészkövek táblákat alkotnak, és a bennük kivájt résekben megbújnak a növények. Ez a Burren - írül Boireann, ami köves helyet jelent. Az eső a levegőből kioldott szén-dioxiddal együtt oldja a mészkövet, így vájja bele a réseket, hasadékokat. A parton sétáltunk, majd először magyar szóra, majd egy csontvázra lettem figyelmes a távolban, odamenve megállapítottuk, hogy egy póruljárt palackorrú delfin csontvázára találtunk. Félve kértem meg francia barátaimat, hogy ne egyék meg... Nem tették.
Ismét buszra szálltunk, és már csak Ballyvaughan-ban álltunk meg, ebédelni. Az út ide gyönyörű volt, ha valaki erre jár, mindenképpen járja végig! Az út mellett egy helyen a mészkőben három rés egy emberi arcot formál, erről nevezték el ezt a csücsköt 'Black Head'-nek, és a helyiek szerint a régi pásztorok messze elkerülték.
Ballyvaughan-ban a Monk fogadóban ebédeltünk, és steak-et kértem, jó volt, gombával, párolt répával, párolt brokkolival, krumplipürével és egészben sült újkrumplival tálalták. Valamiért itt is csapoltak Murphy's-t (fene Limerick kocsmáiba...), muszáj volt egyet elfogyasztanom az ebédhez. Ismét bebizonyosodott, hogy a franciák mindenevők: Evelyn rákollót rendelt, de a hozzá kapott, díszítésnek szánt virágot is megette. (Esküszöm, fénykép bizonyítja!) Mentségére legyen mondva, hogy Ingrid is így tett, aki félig sem francia (nem is kínai)... Valószínűleg bennük is dolgoznak a sztereotípiák, mert megjegyezték, hogy sejtették, hogy marhát fogok enni. Mit gondolnak ezek rólam?! Ha már itt tartunk: Anna (aki spanyol, azaz katalán) ma még NEM kérdezte meg, hogy milyen idő van Bulgáriában... Alleluja!
Ebéd után vissza a hegyek (és a felhők) közé (érdekes volt, hogy a parton sütött a nap, de a közeli hegyek felhőbe burkolóztak). Kevés időnk maradt, de megnéztük a Burren leghíresebb dolmenjét, a Poulnabrone Dolmen-t. Útközben elhaladtunk még egy mellett, ami csak úgy ott állt valamelyik helyi farmer földjén. Ezek a dolmenek kőkorszaki temetkezési helyek voltak. A Poulnabrone Dolmen fedőlapja 1.5 tonna. Nem örülnék, ha a lábamra esne. A '80-as években tárták fel a területet, legalább 16-20, Kr.e. 2500 körül eltemetett ember maradványait megtalálva. Persze itt is mist, ahogy kell 50-100 méteres magasság fölött. A dolmen mellett (ingyenes) parkoló, és belépőt sem szednek. Egy spanyolul (érzésem szerint) tökéletesen beszélő helyi pofa kelta írással ellátott dolgokat árul, szóba elegyedünk, mondom neki, hasonló írásunk nekünk is van. Kérdezi, honnan jöttem, mondom neki, felcsillan a szeme: hiszen a kelták a Kárpát-medencéből indultak meghódítani Európát. Hogy oda honnan érkeztek, az most nem annyira fontos, örülünk egymásnak. Mutatja is a térképet, a Dráva-vidékéről indul valóban a nyíl. Ad egy névjegykártyát, mikor említem, hogy a lányomnak kelta ruha kellene. Mondja, hogy ő maga csinálja magának és a fiának (aki imád druidásat játszani...), és hogy ismer valakit, aki tud leányruhát készíteni. Fel fogom keresni szerintem. Hazafelé hol felhős az ég, hol süt a nap, közben elalszom a buszban. Limerickbe érve szitáló eső és napsütés fogad. A távolban akkora és olyan élénk színű szivárvány, hogy az már giccs. Buszból sajnos nem tudom lefényképezni, mire kiszállunk, már nem látszik.
Ja, a holló igazi. :)